Örömmel jelenthetem, megoldódott a magukból kivetkõzõ fák rejtélye is. Elõször azt hittem, hogy a bocik legelik le a kérgüket, de volt magas is a csupasztörzsûek között. Boci felhõk ide, vagy oda, én nem hiszek a szárnyaló tehenekben. Azt hiszem ez így van rendjén, bár Dali lehet hogy vitába bocsátkozna velem. Szóval, más megoldás után kellett néznem. Az ügynek ma magam jártam a végére.
A képriport itt következik:
Mindenki vonja le a konzekvenciát!
... és valaki okos írja már meg, hogy csak élõsködõ az ideges fa (parafa) egy másik fa kérgén vagy a kérgét "újratermelõ" izé, mert nekem az elsõ megoldás tûnik valószínûbbnek. Sõt, én úgy gondolom, hogy nem is helyes a fa megnevezés, mert ez valami zuzmó féle, bár nem készülök bigyológusnak.
A válasz?
Sajnos, nem érkezett. Már itthon néztem utána.
"A parafa levegővel telt (ezért úszik a dugó a vízen), víznélküli, elhalt szövet, tulajdonképpen számos növénynél megtalálhatjuk, de egyiknél sem képződik olyan intenzíven, vagyis nem lesz olyan vastag, mint a paratölgynél. "
http://www.geographic.hu/index.php?act=napi&rov=1&id=7089
vagy http://hu.wikipedia.org/wiki/Parafa
A délelõtti mosodázást a recepciónál kellett kezdenem, ott kapcsolta fel a gépekhez szükséges áramot a recepciós, nem tokenes volt a mutatvány. Készségesen el is sétált velem a csajszi megmutatni a tetthelyt és el akarta magyarázni a gépek mûködését. Én csak férfiasan legyintettem, mondván, menni fog.
Hiba volt. A síma, 60 C°-os programja ugyanis 3 órás volt a Hoovernek. A gyorsat kellett volna választani! - mondta Mike, akivel a várakozás közben beszélgettem. A kanadai feleségével, Nancy-vel õk is elhibázták elõször. Egyébként angolok és már csak motorizáltan közlekednek. Lakóautóval jöttek és hoztak egy motort is a kisebb túrákhoz. Mike egyébként sokat túrázott régebben kerékpárral, miután felszámolta a kamion szervíz vállalkozását '87-ben. Az egyik ilyen túrája Malájzia körbe kerülése volt. Sokat mesélt róla, mennyire szép vidék és arról is, hogy mennyi problémájuk volt. Ezeket csak azért említette, mert elõtte az idei angol nyárról jegyezte meg, hogy az eddigi feljegyzések szerinti legesõsebb volt, szóval, balszerencsém, hogy épp most túráztam arra.
A mosás lassan elkészült, Mike is tovább lépdelt a kezében szorongatott, (kiürített) kémiai budijukkal. Jött a szárítás és végre a hálózsákom is kimoshattam.
Szépen sütött a Nap, jót ücsörögtem a padon amíg tervezgettem a továbbiakat. A reggeli "korán"-kelés ellenére késõn indultam, de nem is terveztem csak 60-65 kilométert mára. A Huelváig számolt 220 kilométert így osztottam testvériesen ketté. Erre az egyetlen útbaesõ kemping miatt volt szükség, ami a túrista térkép szerint Alvitoban várt rám. A távot gyorsan leküzdöttem és azt hittem, meg tudom ismételni a tegnapi csodát, valahova sötétedés elõtt odaérni. Ember tervez.....
Az alvitoi tûzoltók nem tudtak a helyi kempingrõl, de az egyetlen egy ami létezett és amit javasoltak is, az 18 kilométere volt. Ezt az infót egy angolul igen jól beszélõ, középiskolás srác is megerõsítette késõbb. Nem volt mit tenni, eltekertem a víztározóhoz, ami elég kihalt környéknek mutatta magát. Közben lefotóztam végre az itteni kilométerkövek egyikét. Ez azért érdekes, mert elõször megtévesztettek. Az út felöli lapolásán ugyanis a száz métereket jelölik, nem a kilométert; az az útra merõleges oldalára került. A kerek kilométerekhez a következõ település(ek) nevét és távolságát is tartalmazó nagyobbacska darab kõ kerül. (Ezt még késõbb megörökítem) Ez akkurátusan minden útnál így van, függetlenül az út korától és úgy tûnik, hogy karban is tartják a köveket.
A kemping a tó belsõ bugyraiban lévõ "félszigeten" volt, távol az úttól. Volt idõm a zsilipet és a környéket is részletesen megnézegetni, ugyanis a cél elõtt 3,5-4 kilométerrel ismét eltört egy küllõm a hátsóban. Tologathattam egészen a kempingig és azon morfondíroztam, hogy vajon nyitva lesz-e? Nyitva volt, bár nem egy idilli sátrazó hely, de azért megtette. Voltunk vagy öten (5 szálláshelynyi ember) az egész nagy területen, meg a letelepített és üresen álldogáló lakókocsik. Az egyetlen sátrazó, rajtam kívül, egy német kerékpáros srác volt, aki terv nélkül érkezett 2 hétre Portugáliába. Meglátogatta a barátait Liszabonban és a déli partra tartott. Ismerõs volt az arca, a tegnap esti kempingben már láttam, csak éppen vacsorázott amikor megérkeztem és kevésbé tûnt kommunikatívnak, nem zavartam.
Próbáltam megfelelõ helyet keresni a kuckónak, de sehol egy füves vagy kevésbé köves platz, végül egy hasonló parti erkélyre telepedtem mint õ. A szél felerõsödött estére, de nem lett komolyabb vihar. Ez azért jött jól, mert a köves talajba nem lehetett cövekelni, így "lazy biker" (lusta bicajos) szinvonalúra állítottam fel a sátrat. Egyetlen cöveket sem használtam a rögzítéshez, csak a két karbon szár és a sátorlap, nehezéknek meg ott voltam én a csomagjaimmal. :)
Az elhalkuló környéket csak a 11 körül, hétvégézni érkezõ portugál család lármája verte fel, akik reggel annyival korábban keltek, mint ahogy este 1 körül feküdtek.
Azért lehetett aludni és így a korai kelés is biztosítva volt.
Hiba volt. A síma, 60 C°-os programja ugyanis 3 órás volt a Hoovernek. A gyorsat kellett volna választani! - mondta Mike, akivel a várakozás közben beszélgettem. A kanadai feleségével, Nancy-vel õk is elhibázták elõször. Egyébként angolok és már csak motorizáltan közlekednek. Lakóautóval jöttek és hoztak egy motort is a kisebb túrákhoz. Mike egyébként sokat túrázott régebben kerékpárral, miután felszámolta a kamion szervíz vállalkozását '87-ben. Az egyik ilyen túrája Malájzia körbe kerülése volt. Sokat mesélt róla, mennyire szép vidék és arról is, hogy mennyi problémájuk volt. Ezeket csak azért említette, mert elõtte az idei angol nyárról jegyezte meg, hogy az eddigi feljegyzések szerinti legesõsebb volt, szóval, balszerencsém, hogy épp most túráztam arra.
A mosás lassan elkészült, Mike is tovább lépdelt a kezében szorongatott, (kiürített) kémiai budijukkal. Jött a szárítás és végre a hálózsákom is kimoshattam.
Szépen sütött a Nap, jót ücsörögtem a padon amíg tervezgettem a továbbiakat. A reggeli "korán"-kelés ellenére késõn indultam, de nem is terveztem csak 60-65 kilométert mára. A Huelváig számolt 220 kilométert így osztottam testvériesen ketté. Erre az egyetlen útbaesõ kemping miatt volt szükség, ami a túrista térkép szerint Alvitoban várt rám. A távot gyorsan leküzdöttem és azt hittem, meg tudom ismételni a tegnapi csodát, valahova sötétedés elõtt odaérni. Ember tervez.....
Az alvitoi tûzoltók nem tudtak a helyi kempingrõl, de az egyetlen egy ami létezett és amit javasoltak is, az 18 kilométere volt. Ezt az infót egy angolul igen jól beszélõ, középiskolás srác is megerõsítette késõbb. Nem volt mit tenni, eltekertem a víztározóhoz, ami elég kihalt környéknek mutatta magát. Közben lefotóztam végre az itteni kilométerkövek egyikét. Ez azért érdekes, mert elõször megtévesztettek. Az út felöli lapolásán ugyanis a száz métereket jelölik, nem a kilométert; az az útra merõleges oldalára került. A kerek kilométerekhez a következõ település(ek) nevét és távolságát is tartalmazó nagyobbacska darab kõ kerül. (Ezt még késõbb megörökítem) Ez akkurátusan minden útnál így van, függetlenül az út korától és úgy tûnik, hogy karban is tartják a köveket.
A kemping a tó belsõ bugyraiban lévõ "félszigeten" volt, távol az úttól. Volt idõm a zsilipet és a környéket is részletesen megnézegetni, ugyanis a cél elõtt 3,5-4 kilométerrel ismét eltört egy küllõm a hátsóban. Tologathattam egészen a kempingig és azon morfondíroztam, hogy vajon nyitva lesz-e? Nyitva volt, bár nem egy idilli sátrazó hely, de azért megtette. Voltunk vagy öten (5 szálláshelynyi ember) az egész nagy területen, meg a letelepített és üresen álldogáló lakókocsik. Az egyetlen sátrazó, rajtam kívül, egy német kerékpáros srác volt, aki terv nélkül érkezett 2 hétre Portugáliába. Meglátogatta a barátait Liszabonban és a déli partra tartott. Ismerõs volt az arca, a tegnap esti kempingben már láttam, csak éppen vacsorázott amikor megérkeztem és kevésbé tûnt kommunikatívnak, nem zavartam.
Próbáltam megfelelõ helyet keresni a kuckónak, de sehol egy füves vagy kevésbé köves platz, végül egy hasonló parti erkélyre telepedtem mint õ. A szél felerõsödött estére, de nem lett komolyabb vihar. Ez azért jött jól, mert a köves talajba nem lehetett cövekelni, így "lazy biker" (lusta bicajos) szinvonalúra állítottam fel a sátrat. Egyetlen cöveket sem használtam a rögzítéshez, csak a két karbon szár és a sátorlap, nehezéknek meg ott voltam én a csomagjaimmal. :)
Az elhalkuló környéket csak a 11 körül, hétvégézni érkezõ portugál család lármája verte fel, akik reggel annyival korábban keltek, mint ahogy este 1 körül feküdtek.
Azért lehetett aludni és így a korai kelés is biztosítva volt.
Napi megtett táv: 78,7 km
A szállás: Markádia Parque de Campismo
Koordinátái: N 38,18538° W 8,10255°
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése