Minden kezdet nehéz, de hogy ennyire!?
Éjszaka többször felébredtem a hangosabb autókra, de köztük mélyen aludtam. Egy kicsit zavart a "ragacsos" lábam, de nem volt mit tenni, érthetõen, bezárták a mosdót a benzinkúttal együtt.
Reggel a szokásos, 8:30-as idõpontban keltettem magam és mint a villám összepakoltam. Fújtattam egy kis szuflát a hátsóba és az ismerkedõs tiszteletkör után már 10:15-kot úton voltam. (Pedro, az esti kutas volt ismét szolgálatban. Az egyik, angolul beszélõ ügyfelük tolmácsolásával megköszöntem neki, hogy maradhattam az éjszakára és nyomtam egy üccsit neki.)
A táj szépen lekopott hegyekbõl és a víz által vájt völgyekbõl állt. Olyasmi, mint az indiános filmekben, nem hiába rendeztek be itt filmstudiót és valamilyen rezervátum szerû, mutogatodát. Kicsit siralmasnak tûnt az egész. Szerintem, egy ujjamon meg tudnám számolni, hogy hány filmet forgattak itt, mégis a Michelin térkép is jelöli mint nevezetesség.
A hegymenetet, ami a látványhoz járt, a viharossá erõsödõ szél nehezítette, így az elsõ 3 órában összesen 17-20 kilométert tettem meg. A kellemes éjszakai hõmérsékletet is lehûtötte a szél, meg is fázott mindkét térdem. Fel kellett vennem a cicanadrágot, ami a képen is látható, kissé bizar megjelenést kölcsönzött a nap hátralevõ részére. Nem bántam, mert jót tett a teljesítményemnek. Bár nem lõttem ki, mint egy rakéta, de legalább nem csökkent tovább.
Sorbas-ig igencsak emelkedtem az úttal együtt, de utána volt egy 4-5 kilométeres jutalomjáték (leejtõ), ahol ha nem kezdett volna rá az esõ, akár DiCapriót is játszhattam volna a Titanik orrában. Fel kellett venni a kotont, ami cseppet sem jó kombináció a széllel. Veráig ilyen, "hol eláll, hol rákezd"-ben szórakoztattam magam az esõkabát le-, fölvételekkel.
Azt hittem innen már "csak" gurulni kell a parton, hát, volt benne egy két kanyar, de végülis 7 körül beértem Agilasba. Elsõ utam a bolt volt, majd a rendõrségen próbáltam megtudni, hogy van-e másik kemping a város elõttin kívül is. Nem beszéltünk egy nyelvet az ügyeletessel, de az általam már ismertet javasolta. Nem szoktam ilyet tenni, de visszafordultam az 2-3 kilométer erejéig. A kemping végülis korrekt és az utat úgyis az elõtte lévõ útelágazástól kell holnap folytatnom.
Megkerestem a parcellát, amit a kedves recepciós javasolt és még sötétedés elõtt fellõttem a sátram. Az idõ semmit sem változott, a szél maradt, de szívás, mert a kemény talajba nem tudok cövekelni. Marad a "lazy biker" stílus és a reménykedés, hogy nem dõl rám az éj közepén.
Arról most nem írok liturgiát, hogy mennyire paraszt módon jelölik és számozzák az utakat és arról sem, hogy mennyire cseszik szét a környezetet a sok építéssel, felesleges.
Éjszaka többször felébredtem a hangosabb autókra, de köztük mélyen aludtam. Egy kicsit zavart a "ragacsos" lábam, de nem volt mit tenni, érthetõen, bezárták a mosdót a benzinkúttal együtt.
Reggel a szokásos, 8:30-as idõpontban keltettem magam és mint a villám összepakoltam. Fújtattam egy kis szuflát a hátsóba és az ismerkedõs tiszteletkör után már 10:15-kot úton voltam. (Pedro, az esti kutas volt ismét szolgálatban. Az egyik, angolul beszélõ ügyfelük tolmácsolásával megköszöntem neki, hogy maradhattam az éjszakára és nyomtam egy üccsit neki.)
A táj szépen lekopott hegyekbõl és a víz által vájt völgyekbõl állt. Olyasmi, mint az indiános filmekben, nem hiába rendeztek be itt filmstudiót és valamilyen rezervátum szerû, mutogatodát. Kicsit siralmasnak tûnt az egész. Szerintem, egy ujjamon meg tudnám számolni, hogy hány filmet forgattak itt, mégis a Michelin térkép is jelöli mint nevezetesség.
A hegymenetet, ami a látványhoz járt, a viharossá erõsödõ szél nehezítette, így az elsõ 3 órában összesen 17-20 kilométert tettem meg. A kellemes éjszakai hõmérsékletet is lehûtötte a szél, meg is fázott mindkét térdem. Fel kellett vennem a cicanadrágot, ami a képen is látható, kissé bizar megjelenést kölcsönzött a nap hátralevõ részére. Nem bántam, mert jót tett a teljesítményemnek. Bár nem lõttem ki, mint egy rakéta, de legalább nem csökkent tovább.
Sorbas-ig igencsak emelkedtem az úttal együtt, de utána volt egy 4-5 kilométeres jutalomjáték (leejtõ), ahol ha nem kezdett volna rá az esõ, akár DiCapriót is játszhattam volna a Titanik orrában. Fel kellett venni a kotont, ami cseppet sem jó kombináció a széllel. Veráig ilyen, "hol eláll, hol rákezd"-ben szórakoztattam magam az esõkabát le-, fölvételekkel.
Azt hittem innen már "csak" gurulni kell a parton, hát, volt benne egy két kanyar, de végülis 7 körül beértem Agilasba. Elsõ utam a bolt volt, majd a rendõrségen próbáltam megtudni, hogy van-e másik kemping a város elõttin kívül is. Nem beszéltünk egy nyelvet az ügyeletessel, de az általam már ismertet javasolta. Nem szoktam ilyet tenni, de visszafordultam az 2-3 kilométer erejéig. A kemping végülis korrekt és az utat úgyis az elõtte lévõ útelágazástól kell holnap folytatnom.
Megkerestem a parcellát, amit a kedves recepciós javasolt és még sötétedés elõtt fellõttem a sátram. Az idõ semmit sem változott, a szél maradt, de szívás, mert a kemény talajba nem tudok cövekelni. Marad a "lazy biker" stílus és a reménykedés, hogy nem dõl rám az éj közepén.
Arról most nem írok liturgiát, hogy mennyire paraszt módon jelölik és számozzák az utakat és arról sem, hogy mennyire cseszik szét a környezetet a sok építéssel, felesleges.
Napi megtett táv: 117 km
A szállás: Camping BellaVista
Kordinátái: N 37,39197° W 1,61039°
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése